Különdíjjal jutalmazták a Colonnade munkáját

A Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetségének (MABIASZ) hagyományos, éves konferenciáján idén is értékelték a hazai biztosítók legjobb termékeit. A már megszokott kategóriák mellett ebben az évben egy különdíjat is kiosztottak, amellyel a Colonnade biztosító kiemelkedő tevékenységét ismerték el.

2019. 05. 24.

A Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetségének (MABIASZ) hagyományos, éves konferenciáján idén is értékelték a hazai biztosítók legjobb termékeit. A már megszokott kategóriák mellett ebben az évben egy különdíjat is kiosztottak, amellyel a Colonnade biztosító kiemelkedő tevékenységét ismerték el.

A különdíjjal a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepének „alkuszok felé irányuló lojalitását, kiemelkedő partneri együttműködését, illetve szakmai munkáját és hozzáállását” jutalmazta a szervezet. A vállalati biztosítások területén nem kiterjedt értékesítési hálózat építésére, sokkal inkább az alkuszokon keresztül történő értékesítésre fektetünk nagyobb hangsúlyt, így legfontosabb feladataink közé tartozik az alkuszi kapcsolatok erősítése. Az utóbbi időben számos fejlesztést hajtottunk végre és tervezünk még a jövőben annak érdekében, hogy belső folyamataink a leghatékonyabban tudják támogatni az alkuszi együttműködést, értékesítési partnereink számára az adminisztráció minden lépése egyszerű és gördülékeny legyen.

„Elsősorban új, korábban a piacon még nem forgalmazott biztosítási termékek létrehozására törekszünk, ilyen például a GDPR felelősségbiztosítás, vagy az IT szakmai felelősségbiztosítás. Így elengedhetetlen, hogy segítsük az alkuszok valódi szakértővé válását, hiszen közreműködésükkel edukálni tudjuk a lakosságot és a vállalatokat egyaránt, fejleszthetjük a hazai biztosítási kultúrát. Már indulásunkkor felismertük a közvetlen, személyes kapcsolatok kialakításának fontosságát az alkuszokkal, az elmúlt években folyamatosan képviseltettük magunkat a biztosítási szakmai rendezvényeken és platformokon. Az alkuszok számára személyes, közvetlen elérhetőséget biztosítunk munkatársainkhoz, így kérdéseikkel bármikor fordulhatnak hozzánk, számíthatnak támogatásunkra” – mondta Faraga Gábor, a Colonnade alkuszi értékesítési igazgatója.

Korábbi díjaink mellett, ugyancsak az alkuszok bizalmát fejezi ki, hogy a működésükhöz szükséges szakmai felelősségük megkötésekor nagy arányban választanak minket.