A vállalatok működése során felmerülő, harmadik személynek okozott személyi sérüléses és dologi károkra nyújtunk megoldást, alapfedezetként.
A kötelező Tervezői és Mérnöki Szakmai Felelősségbiztosítás a 266/2013. (VII. 11.) számú kormányrendelet által előírt, az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekre nyújt fedezetet.
Egyszerűen, pillanatok alatt megköthető a biztosítás online tarifálónkon keresztül.
Egy esetleges kár esetén is lehetőséget adunk a teljes körű elektronikus ügyintézésre, így akár egyetlen papír nyomtatása, postázása nélkül is elvégezhető a kárbejelentés.
Online platformunk lehetővé teszi a nap 24 órájában, hogy néhány kattintással elérje a kívánt szolgáltatást.
Az alap szakmai felelősségbiztosítási fedezet a jogszabályi megfelelésben nyújt segítséget, ezenfelül választható kiegészítőként Pénzügyi Károk térítése fedezet, amellyel a személyi és dologi károk mellett a tisztán pénzügyi veszteségek is térülhetnek, azaz akár az újraépítés költségei is. A kiterjesztéssel komplex szakmai felelősségbiztosítás érhető el.
Ajánlatkéréshez kattintson Online kötőfelületünkre!
Minden vállalkozás számára, de elsősorban azoknak a vállalatoknak, akik a 266/2013. (VII. 11.) számú kormányrendelet meghatározása alapján kötelesek Tervezői és Mérnöki Szakmai Felelősségbiztosítást kötni.
Tevékenység részletező:
Építészeti-műszaki tervezési tevékenység
Szakági mérnöki tevékenység
Műszaki ellenőri tevékenység
Igazságügyi szakértői tevékenység
Energetikai tanúsító / auditori tevékenység
Tervezői művezetés / Tervellenőri tevékenység
Felelős műszaki vezetői tevékenység
Beruházáslebonyolítói tevékenység / Mérnök koordinációs tevékenység
A kapcsolódó dokumentumok csupán tájékoztató jellegűek, a megkötött biztosítási szerződésekre az adott szerződéshez tartozó szerződéses feltételek, és a kiállított kötvény együttesen irányadóak.
Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó tervezési szolgáltatásokat nyújtóknak.
Igen, a biztosítás téríti a biztosított tervezővel, mérnökkel munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek, valamint tervezői/mérnöki tevékenység és szolgáltatás teljesítése érdekében igénybe vett alvállalkozók tevékenységéből eredő olyan károkat, amelyekért a biztosítottat kártérítési felelősség terheli.
Lehet egyéni vagy társas vállalkozás, kis, közép vagy nagyvállalati ügyfél, lényeg, hogy a biztosítás “Biztosított”-ja megfelelő szakmai kompetenciával rendelkezzen és a végzett feladatra írásbeli megállapodása legyen a partnereivel.
Nem szükséges, erre a „Biztosított” meghatározása miatt nincs szükség, tekintettel arra, hogy Biztosítottnak minősül:
a Szerződő és a Szerződővel munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek, alkalmazottak, valamint a Szerződő által a biztosított Szakmai tevékenységgel összefüggésben vállalt szolgáltatás teljesítése érdekében jogosan igénybevett közreműködő személyek – így különösen a Szerződő által bevont alvállalkozók. A közreműködő személyekre, alvállalkozókra kizárólag a jelen szerződésben / Biztosítási részletezőn feltüntetett tevékenységek végzésével kapcsolatban vonatkozik a fedezet, de csak abban az esetben, ha a kárigényt a Szerződő fél ellen is érvényesítik.
Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe
1134 Budapest, Váci út 23-27.
Telefonszámunk:
+36 1 460 1400
Telefonos ügyfélszolgálat nyitvatartása:
H: 08:30-20:00
K-Cs: 08:30-17:00
P: 08:30-15:00
Sz-V: zárva
E-mail:
ugyfelszolgalat@colonnade.hu
Levelezési cím:
1426 Budapest, Pf. 153.